Sajnos azonban az elektronikus műsorújság még mindig nem működik, illetve a HD műsort felvenni sem lehet.

Nekünk, mint egy megoldásokat szállító cég tervezőinek és fejlesztőinek tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy mi van a szinfalak mögött. Az ügyfeleinknek azonban, akik szembesültek, vagy hamarosan szembesülni fognak a gazdasági problémákkal fontos lehet ez az alternatíva.

Szóval eljött az idő, amikor a “nagy” ügyfeleknek sem csupán érdekesség a nyílt forráskódú szoftver, hanem komoly üzleti előnyre tehetnek szert a használatával.

Ezzel kapcsolatban hívta fel tegnap este Kincza cimborám a figyelmemet WSO2 kezdeményezésre, ahol a rendelkezésre álló eszközöket -melyek többnyire az Apache és az Eclipse technológiáin alapulnak-, gyúrták össze kész megoldásokká. Mindehhez teljes körű dokumentációt és igény esetén támogatást is nyújtanak.

Az egyik legjobb eszköz amit ott találtam az a WSO2 Registry, ami tulajdonképpen egy SOA Governance célokra kihegyezett WiKi. Segítségével könnyen létrehozhatók és kezelhetők az egyes szolgáltatások és az azokhoz kapcsolódó további információk, a szolgáltatások közötti függőségek stb. Amit ügyfelektől eddig láttam “profi” megoldásokat azok kimerültek különböző excel táblákban és hagyományos WiKi-rendszerekben, ez azonban kifejezetten erre a célra lett létrehozva, érdemes megnézni!

Tesztet nem igazán írnék róla, azt már megtették mások. Annyit azonban elmondanék, hogy az utolsó 1-2 óra játékmenetét valószínűleg péntek délután tervezhették, mert az nagyon össze lett csapva. Mérges is voltam, mert teljesen lehetetlen helyzeteket teremtett a játék és én nagyon utálom, ha valamit tízszer is újra kell csinálni.

Ettől eltekintve nagyon bejött, a különböző városok (Jeruzsálem, Damaszkusz) középkori hangulatát szerintem igen jól eltalálták.

Bevallom őszintén, hogy e játék hatására kezdtett el foglalkoztatni a keresztes háborúk története, amihez igen jó könyvet is találtam, Sir Steven Runciman művét, A Keresztes hadjáratok történetét. Bátran ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, az első 100 oldal kicsit száraz, de aztán érdekessé válik.

Most végre itthon van és többet nem engedem sehová sem…

Az első gondolatom az volt, hogy “jé, a légzsák nem is fáj”, de aztán belémmart a felismerés: komoly törés lesz ez, ha kinyílt a lufi.

Az okozó “természetesen” nem ismerte el a felelősségét, így rendőrt hívtam, akiknek az első kérdése az volt a kisköcsöghöz hogy honnan szerezte a jogsiját. Szerencsére egy kollegám látta az esetet és a tanuvallomása már el is jutott a IX. kerületi Rendőrkapitányságra.

Személyi sérülés egyáltalán nem volt, azonban az autónk bal eleje és a motorháztető komoly töréseket szenvedett. Két légzsák kinyílt, emiatt cserélni kell majd a műszerfalat is, azt hiszem elég sokba fog ez fájni…
A kisköcsög autója viszont totálkárra tört (nem is csoda, egy 1800 kilós autó ment bele egy alig 900 kilós Peugeot 205-be). Kitört a jobb első kereke, a jobb oldala gyakorlatilag beljebb került egy fél méterrel a teteje pedig szépen felpúposodott.

Azt hiszem a Feleségemnek majd csak akkor mondom el a sztorit, ha hazaér végre Indiából. Ott úgysem tud semmit tenni, csak emésztené magát és aggódna.

Frissítés: a károm több mint két milla, a biztosítóm azonban fizet mindent és behajtja majd a kár okozóján. (Vagy ha nem működik rendesen az igazságszolgáltatás valami oknál fogva akkor a cascom fogja bánni) A javítás kb. 3 hétig fog eltartani, de megnyugtatott a Volvo Galéria műhelyvezetője, hogy semmi olyan komoly gond nincs, amit ne tudnának megoldani (gyári alkatrészek, gyári technológia, stb.), még a festésen sem lehet kimutatni majd a javítást, max. az első 5-10 mosásig lesz karcmentes a javított rész.
Természetesen a Volvonál tudni fognak a problémáról, de egyébként is az a terv, hogy náluk cseréljük le, ha kiszolgálta az idejét…

Lássuk csak: elmentünk végre a Feleségemmel egy olyan helyre nyaralni, ami akár a nászútunk is lehetett volna: fehér homok, ráják, pálmafák, óriás denevérek. Igazán emlékezetes 10 nap volt. Hozzá kell tennem hogy 4 éve, amikor összeházasodtunk mindketten fontosabbnak találtuk a “fészekrakást” és a jövőnk megalapozását, így az a fajta nászút, amiről a nők kislánykorukban álmodoznak és a férfiaknak már kisfiú korukban is a perselymalac összezúzása jut eszükbe, na az elmaradt.

Visszatérve a nyaralásról folytatódott a munka a yeovil-i ügyfélnél, természetesen semmi nem változott az eltelt idő alatt. A helyzet számomra egyre idegesítőbbé vált. Talán nem is az idegesítő a legjobb szó erre, egész egyszerűen kényelmetlenül éreztem magam.

• Az ügyfél nem szoftverfejlesztő cég, egyik alkalmazottja sem vett részt még igazán komoly rendszerek kialakításában, ennek ellenére a fejlesztés minden apró részét kontrollálni kívánták.
• Az általuk felállított tervezőcsapat egyik tagja sem ért a használni kívánt új technológiákhoz, viszont nagyon jól értenek a meglévő, régi rendszerekhez. Az “új” tudás hiánya miatt aztán nem is vállalnak semmiért sem egyszemélyi felelősséget. Gyakorlatilag a legegyszerűbb döntéshez is segítségül hívják a gárda egy másik tagját, ami persze néha eléggé mulatságos “vak vezet világtalant” helyzetet eredményez.

  Az azonban már kevésbé mulatságos, hogy az így kialakított álláspontjukhoz foggal-körömmel ragaszkodnak, mert amit ketten csináltak az biztosan jobb, mint egy másik egyedüli vélemény, még akkor is, ha az az egy ember egymaga több időt foglalkozott az adott problémához tartozó technológiával, mint a másik kettő együttvéve és megduplázva.

  Borzasztó nehezen sikerült elérnünk, hogy mi, akik ebből élünk és ehhez értünk, mi is delegálhassunk egy-két embert ebbe a társaságba. Véleményem szerint belőlük kiváló üzleti elemzők lettek volna, de üzleti elemzőknek egy 90%-ban semmirekellőkből álló gárdát állítottak fel. Ők azok, akik gyakorlatilag semmihez nem értettek.

• Az aktuális divat szerint az Agile-módszert választották, mert ez lehetővé teszi a menet közben felmerült további igények megvalósítását (bizonyos feltételek mellett). Körülbelül 6 hónapig tartott nekik, amíg rájöttek arra hogy az Agile nem azt jelenti hogy nem dokumentálunk semmit, nincs felelőse semminek és bármikor bármilyen változtatást meg lehet tenni.

  Arra viszont soha nem fognak rájönni, hogy az Agile gyakorlatilag alkalmatlan az adott összegből és adott határidő alatt megvalósítandó, nagy és bonyolult projektek kivitelezésére. Ezzel lehet vitatkozni, lehet egyet nem érteni, de akkor is tény marad. Tény marad az is, hogy a gyakori irányváltás rombolja a fejlesztők morálját. A fejlesztőt nem érdeklik a parasztvakításos szlogenek, megkapja a feladatát és lelkiismeretesen a legjobb tudásával megoldja. De ha folyamatosan azt látja, hogy a többheti munkáját már megint ki kell dobni csak azért, mert az ügyfél már megint meggondolta magát, akkor egyszercsak feláll és átmegy másik projektre dolgozni.

Így aztán 45 nappal ezelőtt bejelentettem hogy nem kívánok tovább ezen a projekten dolgozni. A szerződésünk szerint ugyanis a kulcsemberek a bejelentéstől számított 45 napig még a projekten tarthatóak ha az ügyfél úgy kívánja és nálam így kívánták.

Ehhez a döntéshez természetesen nem csupán az ügyfél töketlensége kellett. Egy évnyi on-site munka után belefáradtam abba is hogy Nórát csak kéthetente láthatom, gyakorlatilag mindenki a ki fontos és közel áll hozzám az otthon van és ez bizony eléggé megterhelő.

Szóval most új projekten vagyok, ami ugyan igényel egy hét angliai tartózkodást, de az ígéret szerint nem kell folyamatosan itt lennem. Ráadásul másik város, más emberek, bizalommal nézek a jövő elé. A Feleségem közben elment Indiába egy hónapra… Úgy néz ki mi ilyen utazós család leszünk. Remélem ha majd lesznek gyerekeink az ovi nem fogja kiküldeni őket külföldre, másik oviba…

Hirtelen fényképezőgépet ragadtam, hogy az angliai CSI-nak megkönnyítsem a munkáját, amikor majd a halálom okáról vitatkoznak. Miután elkészült a Pulitzer-esélyes kép, a BlueRay távirányító ittmaradt dobozából egy körömolló segítségével csapdát eszkábáltam és többször elpróbáltam hogy hogyan lehet rádobni egy cigarettásdobozra. Majd némi nekiindulás és visszahőkölés után a Lény felé lendítettem az eszközt.

A csapda pedig fordult egyet a levegőben és mind a 10 grammjával ráesett a Szörnyre, amit az sajnálatos módon nem élt túl. Tényleg nem akartam kinyírni. A múltkor, amikor egy hasonlóan kigyúrt pók dübörgött elém a mosdó mögül, miközben én a fajanszon ülve pislogtam és (hirtelen felindulásból különböző kémiai fegyverekkel) eltettem láb alól, hosszú órákig furdalt a lelkiismeret.

Persze a tudatom alatt már hónapok óta dolgozik a pókiszony, lévén hogy tavaly szeptemberben egy ágyban néztünk végig egy szintén ilyesforma jószággal egy StarTrek: Voyager dupla epizódot, viszont én erről csak a film végén szereztem tudomást. Amikor pedig kérdőre akartam vonni, hogy mégis mit keres a párnámon akkor elszaladt. Szóval furák ezek a jószágok.

A képet azért megosztom a néhai Özvegycsinálóról kattints ide és borzadj.

Szóval közelgett a szülinapom és a Feleségem egyre rejtélyesebben beszélt a “meglepetésről”. Hazaérve Angliából (a szokásos éjjeli géppel) kijött értem a Sógorom és amint hazaértem bekötötték a szememet. Bevezettek a nappaliba, leültettek a szőnyegre, majd hallottam ahogy elindul a TV. (Még ekkor sem sejtettem semmit…) Majd levették a kötést a szememről és a következő látvány tárult elém:

• 37 collnyi csudaszínes menürendszer
• 1 db PS3
• 1 db SixAxis kontroller
• 1 üveg sör
• némi chips

Természetesen azonnal kiment az álom a szememből és ámulva néztem ahogy végigdemózzák a hozzáadott 4 játékot:

• Resistance: Fall of Man
• Uncharted: Drake’s Fortune
• The Godfather
• Heavenly Sword

A következő pár napot természetesen A Gép társaságában töltöttem, Feleségem megértő mosolygása mellett. A drót nélküli hálózat majdnem fájdalommentesen létrejött, az egyetlen bosszantó dolog a routeren az általam véletlenszerűen generált csillió-karakteres jelszó volt. Egyébként tökéletesen és igen sebesen tud együtt dolgozni az Airport Extreme-mel.

Az ideiglenes angol lakcím révén egyszerő volt a PlayStation Store account létrehozása is. Na nem mintha nagy on-line vásárló lennék, de érdekelnek az előzetesek és a demók.

�?kos kollegámmal kipróbáltuk a hálózati játékot is a Resistance: Fall of Man játékkal, gyakorlatilag zökkenőmentes.

A masina grafikai és számításbeli képességei félelmetesek, gyakorlatilag csak a játék készítőinek igényességétől függ az egyes részletek kidolgozása. Sokan fanyalogtak a gép architekturája miatt és különösen amiatt, ahogy a PowerPC-alapú Cell processzor működik. Ebben 9 mag dolgozik: 8 “szakbarbár” amelyek főleg a matekban erősek, illetve egy “főnök” amely pedig leginkább a feladatok elosztásáért felelős. A klasszikus programszervezés itt nem igazán nyerő: figyelni kell arra hogy a beosztottak folyamatosan munkát kapjanak, különben elvész a rendelkezésre álló teljesítmény.

Azon játékfejlesztő cégeknek akik fanyalogtak emiatt, bizony át kell szervezni a fejlesztéseik menetét. Eddig ugye nagyjából megtervezték az játék architektúráját és a konkrét fejlesztési munkákat kiadták olcsóbb helyekre (pl. Magyarország, Románia, India), ahol az egyébként is olcsóbb munkaerőnek nem kellett komoly szaktudással rendelkezni ahhoz hogy elkészüljön a játék. Most azonban visszatért a C64-es világ abban az értelemben, hogy a fejlesztő akkor tudja kihozni a lehető legjobb teljesítményt a vasból, ha pontosan megérti mi miért van és nem csak úgy találomra összehajigálja a kódot. A Sony szerencsétlen marketingje miatt kaptak majd’ egy év haladékot, de egyre több PS3 fogy világszerte…

Én azonban nem aggódom emiatt: A Parallax amikor bejelentette a Propeller chipjét (ami hasonló a Cell-hez csak jóval, de jóval kisebb teljesítményű) a fejlesztők huhogtak, hogy ezt most akkor hogyan? Aztán eltelt egy-két év és megint megtanultak gondolkodni.

Aztán nekiálltam egy pár oldalas dokumentációt is írni róla, mert ugye jegyzet nélkül nem lehet japánul megtanulni. Lényeg a lényeg: az egész nagy elégedettséggel töltött el, mert egyre inkább hallgatnak rám ez pedig fontos ahhoz hogy legalább szakmailag kicsit jobb irányba terelhessük őket. No meg persze az egom is örült neki. Hazaérve még telefonáltam egy órácskát a Feleségemmel (éljen a VoIP), majd miután sikerült rá is ráragasztanom a jókedvemet és elment szunyálni befejeztem a tegnap elkezdett Star Trek-novellát.

Igazából az egész a telefonálás alatt kezdődött. Megbeszéltük ugyanis Nórával, hogy ezentúl nem beszélünk rondán. Valahogy most megint szóbakerült ez a téma és nekem akarva-akaratlanul eszembe jutott a csak “azbeszt”-ként elhíresült felvétel, ahol Marsi Kriszti nagypapája áhítattal filmezi az unokájának a szülinapi tortáját, amikor nagyanyó átviharzik a kamera előtt. Ha nem láttad még, vagy nem ismered, akkor nézd meg magad.

Innen már csak egy kis lépés volt a másik klasszikus, a “szentecsaba”. Ennek ugye az a története, hogy az internet hőskorában, amikor még be kellett tárcsázni a szolgáltatóhoz és az ember elrontotta a számot a modem hangszórójából vitriolos hangulatú emberek üvölthettek a gyanútlan userre. A helyzet komolyságának függvényében aztán akár újra is lehetett próbálkozni. Hallgasd meg te is.

E két “gyöngyszem” visszahozta azt a 8 évvel ezelőtti hangulatot, amikor túlfizetett programozóként a dot-kom lufi kipukkanását vártuk. És ehhez a hangulathoz bizony hozzátartozott a Rózsaszín Pitbull nevű tánczenekar. Tőlük most nem idéznék semmit, a legtöbb olvasómnál kiverné a biztosítékot a “Ne szívjál füvet!”, a “Homár Laci” vagy a “Valaki beszorult egy zetorba” című alkotásuk bármelyike. Elérni őket a YouTube.com-on keresztül tudtam és ha már egyébként is fájósra röhögtem az oldalamat ideje volt valami komolyabb zenét is megkeresnem.

Szintén az ezredfordulós hangulatot hozta vissza Goran Bregović Bubamara c. alkotása a Kusturica-féle Crna mačka beli mačor című filmben:

És ha már Goran Bregović, akkor nem maradhatott ki a szélesebb körben általa ismertté tett Ederlezi sem:

Persze többen inkább Rúzsa Magdi előadásából ismerik. ő nem roma, hanem szerb és magyar nyelven adta elő:

Javaslom mindenkinek, kellemes és eléggé tanulságos kulturális szórakozás kinyomozni az összefüggést az előbbi dal, e cikk címe és alcíme között. Segítek kicsit: Bár ez merő véletlen, számít a cikk dátuma is.

Ha pedig már népdaloknál jártam, eszembe jutott Pozsi & Basic “Elindultam” c. dala és míly szerencse: az iTunes-on elérhető. Még ha nincs is iTunesShop hozzáférésed, akkor is érdemes beelehallgatnod, tuti hogy rá fogsz ismerni. Szerintem zseniális húzás volt ezt a dalt választani az MTV betétjeinek.

Update: találtam egy alternatív elérési lehetőséget az előbbi alkotáshoz:

A cikket most befejezem és folytatom a zenehallgatást bár kicsit keletebbre a Balkántól. Rabih Abou-Khalil Il Sospiro c. albuma pont jó lesz elalvás előtt. Remélem te is jól szórakoztál Kedves Olvasóm…

34 éves lettem, ehhez nem sok mindent lehet hozzáfűzni, annyi, amennyi. Kaptam viszont a Feleségemtől egy Sony Playstation3-at, kicsit visszabillentett a gyerekkor felé. 4 játékot kaptam hozzá, majd írok róluk részletesen is.

A magyarok közül másodikként bekerültem az architekt team-be, ami azt jelenti hogy közvetlen beleszólásom van az egész projekt tervezésébe is. Sajnos elég nehéz velük -mármint az angol architektekkel-, naív elképzeléseik vannak az tervezés menetéről és a technológiákról és valamiért nem szeretik kipróbálni élesben az ötleteiket. Fogalmuk sincs, hogy egy, csak az asztalon létező megoldás miképp fog a valóságban működni, de igazából nem is érdekli őket. Kezdem érteni hogy miért omlott össze a teljes angol autóipar. Ilyen mérnöki mentalitással nem csoda hogy hulladékot gyártottak évtizedeken át (ld. Rover). Amíg azonban esélyt látok arra, hogy változtassak ezen addig, küzdeni is fogok, mert még a végén úgy járnak mint ezek itt.